|
Kedves Látogatók! Harsány Község Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm településünk honlapján!
Harsány több mint 2000 főnyi lakosával a Bükk-hegység déli és az Alföld északi részének találkozásánál fekszik. 750 éves községünk nagy történelmi múlttal, kulturális értékekkel, turisztikai vonzerővel büszkélkedhet. Sokan keresik fel a Harsányi Szabadidő- és Kalandparkot, a horgászok és a természetkedvelők által kedvelt horgásztavakat, és méltán vagyunk büszkék az országosan is különlegesnek számító volt uradalmi dézsmapincénkre.
A természeti, építészeti kincseink mellett színvonalas kulturális- és sportélet zajlik Harsányban. Civil szervezeteink, egyházközségeink számos rendezvénnyel és programmal őrzik, ápolják és gazdagítják községünk értékes népi- és vallási hagyományait. |
Célunk, hogy az elkövetkezendő esztendőkben az infrastruktúra, a gazdaság, az oktatás fejlesztése mellett a kultúra, a turizmus és a sport területén is további előrelépéseket tudjunk tenni. Polgármesterként nagyon fontosnak tartom, hogy az itt lakók szeressék Harsányt, szeressenek itt élni, gyermeket nevelni, dolgozni, iskolába járni. Arra törekszem, hogy községünk vonzó legyen a befektetőknek és az új otthont keresőknek is. Szeretném, hogy Harsány ne csak a múltjára, hanem jelenére és jövőjére is büszke legyen! Egy olyan 21. századi európai települést kívánunk létrehozni, amely komfortos, fejlődő és lendületes, ahol érdemes pihenni, körülnézni, letelepedni, családot alapítani.
Mai felgyorsult világunkban az információ gyors megszerzése döntő jelentőségűvé vált. Szeretnénk, ha a települési honlap segítségével megkönnyíthetnénk a harsányiak mindennapi ügyintézését, informálódását. Vendégeinknek pedig szeretnénk bemutatni ezt a csodálatos települést, megosztani velük mindannak örömét, amit számunkra Harsány természeti és kulturális értékei nap, mint nap nyújtanak.
Őszintén bízunk benne, hogy felkeltjük érdeklődésüket és személyesen is ellátogatnak hozzánk!
Bihari Lajosné polgármester |